2014. november 29.

Pecsétes fahéjas keksz

Tegnap megjött a karácsonyi kekszpecsét a Tchibo-tól,
 és persze azonnal ki kellett  próbálni :)
Ám a történet nem volt egyszerű!Eddig is 
küzdöttem ezekkel a pecsétes kekszekkel, hogy hogyan lehet
sülés közben megőrizni a szép,éles mintázatot, de nekem
még sütőpor nélkül is kicsit puffadtak a kekszek, és elhalványultak,
mire a sütőből kivettem őket.Tegnap már túl voltam az első körön, a 
szokásos eredménnyel.Nem voltam elégedett.
Így aztán kicsit variáltam a recepten, meg a sütési 
körülményeken, és ma  végre megszületettek a 
tökéletes pecsétes kekszek ! :)


Elkészítés:
1. Ezúttal minden hozzávalót beleraktam a konyhai robotgépbe,
és vele dolgoztattam össze a tésztát.
2. Nekem 1 éjszakát pihent a hűtőben, de 1-2 óra is elegendő.
3.Lisztezett deszkán 3-4 mm vékonyra nyújtottam, és kiszaggattam
 a pecséttel kapott szaggatóval.
4. A mintát már a sütőpapíros tepsiben nyomtam rá.
Ekkor még visszatettem a kiszaggatott kekszeket a hűtőbe
egy fél órára, majd 180 fokon 10 percig sütöttem.

Tippek:
nekem az alábbi trükkök segítettek abban,hogy végre 
szép, éles maradt a minta sütés után is :

- a keményítő a tésztában nem engedi terülni a kekszet,
kicsit sem.
- szerintem fontos a 2. hűtés, mert ha hidegen kerülnek a 
kekszek a sütőbe, akkor nincs ideje megolvadni
a margarinnak sülés előtt.
- én a sütőben felülről a 2- rácson szoktam sütni, na ezt eggyel
lentebb tettem, hogy ne érje közvetlenül a hő a kekszek
tetejét.
- sokat kellett lisztezni a szaggatót, és a pecséteket is.

20 megjegyzés:

  1. A dobozokat honnan szerezted be?

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépek lettek!!!

    Mit gondolsz, margarin helyett vajat is lehetne használni hozzájuk?

    VálaszTörlés
  3. Gabi! A vaj is teljesen jól működik!

    VálaszTörlés
  4. Most fogom kipróbálni...
    Csokis recepted nincs esetleg? Nagy csokiimádó a nagyobb fiam, ő csokisat is kér :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyanezt a receptet használhatod, csak a liszt egy részét ( 20-30 g) helyettesítsd kakaóporral! Sok sikert! :)

      Törlés
  5. Annyira szèpek! Hamarosan ki fogom èn is próbálni, köszi a receptet!

    VálaszTörlés
  6. Szia.
    A tejszín helyettesíthető tejföllel vagy tejjel?
    Ki szeretném próbálni csak nincs itthon tejszín :)
    Köszönöm a válaszod.

    VálaszTörlés
  7. Lègkeverèssel vagy anèlkül sütötted? Tesztelgetem, de nekem mèg nem az igazi sajnos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem kell rá a légkeverés, sima alsó-felső sütés!

      Törlés
  8. Gyönyörűek tényleg. :) A pecséteket hol szerezted be? Ilyen szépeket nem is láttam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Háááát, ez egy jó kérdés :) Szerintem a Tchibo-nál volt kapható 2 éve!

      Törlés
  9. Nagyon jó ! Már be is gyurtam egy adagot.

    VálaszTörlés
  10. Szia. Nekem nem volt szaggatóm a pecsétekhez! A pecsétek elég nagyok. Mit gondolsz úgy lehetne, hogy gombócokat csinálok és azokat a pecséttel nyomom lapossá?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nekem sem volt a pecséthez szaggató, így nagy pogácsa szaggatót használtam, vagy ha van olyan poharad aminek a 'szája' nagyobb a pecsétnél az is tökéletes. :)

      Törlés